Kezdőlap

2013. július 28., vasárnap

minden paleo gyerek álma - Nagyon csokis csokitorta

Nem csak szép, de finom is! Tömény csoki, tortának álcázva. ;-)
Imádom a tortákat, és nem csak enni :-), hanem készíteni is! De a posztjaimból ez nem biztos, hogy kitűnik, mert hiába kattogtattam szorgalmasan a fényképezőt, és hiába jegyzeteltem nagy bőszen készítés közben, valahogy nem kerültek fel ide a tortacsodák. :-( 

A hétvégén, abban a nagy örömben lehetett részünk, hogy Tomi a 8. Soma pedig az első születésnapját ünnepelte! Ennek okán nem egy, hanem rögtön két torta készült. 

Korábban nagy kedvencünk volt, főként Tominak és anyukámnak, Stahl Judit halálos csoki tortája az eredeti recept itt található, így Tomikámat ezzel leptem meg.  Nem kellett rajta sokat agyalnom, mert egyébként is liszt nélkül készült, egy két összetevőt kellett csak paleosítani és már mehetett is a sütőbe. 

Ennek  tortának a jó minőségű étcsoki az alapja, paleozásunk hajnalán, sokáig kerestem a tutit, míg végül a Lidl-ben találtam meg. Ez egy olyan 74 % kakaótartalmú, napraforgó lecitines étcsokoládé, ami ár-érték arányban  is verhetetlen.  Nem utolsó sorban pedig kívül fényes, ha pedig beleharapunk roppanós hangot adva adja meg nekünk magát. Majd szétolvadva nyelvünkön finom selymes íze van. Nem keserű, pedig a kakaó és nem a cukor dominál benne. Tehát olyan, amilyennek egy igazi étcsokoládénak lennie kell! Ez a torta is ebből készült lássuk hogyan:

Hozzávalók: 
/26 cm tortaformához/

10 dkg héjas mandula lisztté őrölve
5 dkg dióőrlemény (darált dióval helyettesíthető)
30 dkg 74% -os étcsokoládé
15 dkg kókuszolaj
5 ek. Coccomas kókusztejszín
5 tojás
10 dkg eritrit
1 csipet só
2 dkg natúr holland kakaó (22-24%)

A mázhoz

10 dkg 74 %-os étcsokoládé
4 dkg kókuszolaj
1 tk rumaroma (ezt nagyon nézzétek meg a boltba, mert az olcsó aromák káros hatással vannak a gyerekekre !) egyébként el is hagyható
4 ek víz

A mandula és dióőrleményt összekeverjük. Egy lábasban vizet forralunk, amikor már forr, ráillesztünk egy másik tálat (üveg, porcelán, vagy fém) a tetejére és gőz felett megolvasztjuk a 30 dkg összetört csokoládét, 3 ek. kókusztejszínt és a 15 dkg kókuszolajat. Amikor krémmé elegyedett félretesszük hűlni. Egy nagyobb tálba beleütjük az 5 egész tojást és elkezdjük robotgéppel keverni, hozzátesszük az eritritet, a sót és fehéredésig keverjük. Majd, amikor már kifehéredett és besűrűsödött hozzáöntjük a csokikrémet és együtt verjük tovább -én ilyenkor visszaveszem a robotgépet 1 fokozatra-. Legvégül a magliszt keveréket is beleöntjük, ha már egyenletesen összeállt, akkor mehet a tortaformába. 
A formát úgy készítjük elő, hogy az aljába sütőpapírt vágunk azt megkenjük kevés kókuszolajjal és szűrőn kakaót szitálunk bele kb 1-1,5 ek.-nyit. A tenyerünkkel ütögetve végigkergetjük az oldalán is, ezzel is fokozzuk a csokis ízt. Egyenletesen elterítjük a tortamasszát, és 150 °C-ra (gáz sütőnél ez 2 fokozat) előmelegített sütőbe tesszük 45 percre. Nem szükséges tovább sütni, bár úgy néz ki a közepe, amikor kivesszük mintha nyers lenne, de ez majd szépen megdermed. Rácson kihűtjük, azután tányérra tesszük, lefóliázzuk és egy éjszakára mehet a hűtőbe.
Másnap reggel, frissen, fiatalosan hozzálátunk a máz készítéshez. Ismét vizet forralunk egy tálba, és, amikor már forr kikapcsoljuk alatta a gázt, rácsücsültetünk egy arra alkalmas edényt, beletördeljük a csokoládét, hozzáadjuk kókuszolajat és a rum aromát, amikor egyneművé vált, levesszük a gőzről.  Hozzáadjuk a 4 ek. vizet is. Én robotgéppel szoktam ilyenkor keverni, mert akkor szép fényes, és krémes lesz. Amikor még meleg, de már nem túl folyós ráterítjük a hideg tortára, majd visszazsuppoljuk a hűtőbe. Tálalás előtt érdemes egy 1/2 órával hamarabb szobahőmérsékletre tenni, mert akkor jól lehet szeletelni is!

Jó étvágyat! :-)


5 megjegyzés:

  1. A Paleos sütikben el hagyható a tojás vagy helyettesíthető valamivel? Kis lányommal diétázunk, csak az a gond, hogy ő a tojásra is allergiás! :(

    VálaszTörlés
  2. Ebben szerintem helyettesíthető lehet banánnal, avokádóval, ha pedig psylliumot használsz azzal egész jól kiváltható a tojás, nekünk is volt problémánk a tojással én ezekkel váltottam ki.

    VálaszTörlés
  3. Még az jutott eszembe, hogy van egy az ünnepre is tökéletes tojásmentes torta fent a blogon a receptet itt találod: http://otletvar.cafeblog.hu/kategoria/tojasmentes/
    Jó készülődést! Kellemes Karácsonyt!

    VálaszTörlés
  4. Szia! Milyen kortól javaslod? 1szülinapraq lenne., Ha nem javaslod megindokolnád?
    Köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Én első szülinapra egy tojásmentes tortát sütöttem, de amiért, igazából nem javaslom, az a rengeteg kakaó a csokiban! A fentebbi hozzászólásokban megtalálod a linkjét! Jó sütögetést!

      Szép napot!

      Üdv Andi

      Törlés